Levél

(Vízió)

Egy levél könnye, amely az övé s mindené...egyszer elmúlik, és mégsem.
Az erdő megérintő magánya átfonja ereim s megérinti bensőm elhagyatott világát.
Tükörbe nézve egy tükörképet látok...és csak érzem...hogy talán.
A köd oly bársonyos és szép és magányos mint egy lélek...a semmiben...a szélben.
Madarak halk röpte töri meg a csöndet finoman és tisztelve...
Egy levél mely lehull a fák elöregedett ágairól...és alászáll a rothadás világába.
Semmi sincs és mégis körbevesz...megidéz.
Egy fátyol mely anyaként betakar és álomba ringat...a levelek elhullajtott könnyei közt...
a köd emlékeiben tovább élve..s látva .
Táncot jár a fájdalom lehelete a fák között a mélyben, s halk sírása visszhangzik a vájatok megöregedett üregeiben...
Várva a vég megértő átfonását.
És a levelek csak sírnak...s könnyei aláhullnak.