Egyszer

(Vízió)

Ahogy átölel a fájdalom, érzem a szenvedés kacaját a lelkemben...és tudom, hogy még élek. Távol a dombok mögött homály ereszkedik a végtelenből, és beborítja a holtak felemésztett múltjait. Tudom, hogy várnak...és tudják, hogy várom. Most sírok mert körülöttem minden fáj. A múlt mindig emlékeztet, mert szereti nézni a vonaglásom...ahogy lelkem remegve vágyódik a dombok mögé, de testem fogva tartja és kínozza...A csillagok
is szomorúan néznek bele az univerzumba...örökké. Ez a sorsuk...és tudják. Talán hamarosan lelkem kiszabadul testem fogságából, és sikoltva alászáll a tér és idő origójába. És ott lesz körbevéve a magányommal...fekete, üres állapot. S a múlt melyre nem emlékszem mást kínoz majd...és én boldog leszek...Én és a magányom.